85.5%

Ószövetség és liturgia

3 450 Ft 500 Ft

Válogatott tanulmányok

 

Braulik, Georg

 

Lapozzon bele!

 

„»Odament az Örökkévaló sorban minden nemzethez, és felajánlotta nekik a Tórát, de egyik sem akarta elfogadni. Végül odament Izrael fiaihoz. És ők anélkül, hogy megkérdezték volna, mi áll a Tórában, nyomban azt válaszolták: Mindent, amit szólt az Örökkévaló, megteszünk és meghallgatunk.« […] Úgy vélem, Izrael válasza az ószövetségi lelkiség rövid foglalata. Izrael még nem tudja, miről szól a Tóra, még nem érti, sőt még csak nem is hallotta szavát, mégis előre kijelenti, hogy megcselekszi. Bár az elbeszélés nem állítja, hogy Izrael erkölcseiben jobb lenne szomszédainál, egyetlen vonatkozásban alapvetően különbözik tőlük: bízik Istenben. Amit Ő felajánl, csak jó lehet. Kételyek nélkül rá lehet hagyatkozni. Az ilyen cselekedet teológiai szempontból nem méltányos fizetség, hanem az előzetes hit tanúsága. Istennek minden néppel célja van. Törvényét azonban, azaz társadalmi rendjét csak ott valósíthatja meg, új közösségét csak ott alapíthatja meg, ahol az emberek készek megcselekedni akaratát. Ha lelkiségen minden fogalmi megkülönböztetést megelőzően azt értjük, hogy »az ember kész átadni magát Istennek és az Ő ügyének«, akkor e paradoxont, hogy a Tóra megcselekvése megelőzi annak meghallását, »az ószövetségi lelkiség« foglalatának nevezhetjük.”

 

Dejcsics Konrád atya beszél Georg Braulik: Ószövetség és liturgia című könyvről

 

era197. Készleten N/A , , , , . , .

További információk

Sorozat

Napjaink Teológiája 18.

Megjelenés éve

2012

ISBN

978-963-314-025-3

Terjedelem

268 oldal

Méret

169×223 mm

Kötés

puhatáblás